Szükség van – e cukorhelyettesítőre?

A finomított cukor káros hatásait, a lehetséges cukorpótlókat már megismertük. Melyiket válasszam? Mindegyik lényegesen többe kerül, mint a fehér cukor, tényleg le kéne cserélnem valami másra?

Hát, ha minimális a cukorfogyasztásod, nem eszel édességeket és nem eszel feldolgozott élelmiszereket, amelyek nagy része szintén tartalmaz cukorféléket (ketchuptől a felvágottakig, a gyümölcsjoghurtig stb.) és egészséges vagy akkor felesleges ezzel törődni. Napi 6 gramm, évi 2,19 kg lenne egy felnőtt számára az a mennyiség, amit nem ajánlott túllépni, miközben az 1 főre jutó évi fogyasztás, több, mint 32 kg. Úgyhogy azt hiszem a többségünknek mégiscsak érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Hogyan tudnám a cukorfogyasztásomat visszaszorítani?
Miről tudok lemondani?

A feldolgozott élelmiszerek arányának a csökkentése nemcsak a cukor miatt előnyös. Ennek az az ára, hogy több időt kell a konyhába töltenünk és valószínűleg az alapanyagok beszerzése, legalábbis kezdetben, több időt vesz igénybe.

Kekszek, sütemények, gyümölcsjoghurt, fagyi stb. -teljesen kiiktatjuk az étrendünkből, nassolnivalónak marad a gyümölcs és ezt a férjünk, gyerekeink, sőt a nagymamák is elfogadják és a gyerek sem nyavalyog, ha meglátja a szomszéd kislány kezében a sütit vagy fagyit. Hát biztos vannak ilyen családok. Félek, enyém sose lesz ilyen.
Viszont a nagymama receptjeit meg lehet reformálni, hogy megfeleljenek az egészséges táplálkozás kívánalmainak. Ha csak annyival, hogy a finomított cukrot helyettesítjük már tettünk az egészségünkért és nem kell lemondanunk a megszokott ízekről, ételekről.

Van választási lehetőség bőven, kalóriadús, mint a méz, alacsony kalóriájú, mint a xilit vagy kalóriamentes, mint az eritriol, stevia. Ezeket emeltem ki példának, mint talán a legjobb cukorhelyettesítők (legalábbis a tudomány jelen állása szerint). Érdemes kipróbálgatni őket, hogy megtaláljuk az ízlésünknek megfelelőt és akár felváltva használni, akár egy adott recepthez, amihez szerintünk leginkább illik. A méz például nekem inkább a télhez kötődik, nem valószínű, hogy át tudnék szokni a mézes kávéra, a juharszirupot palacsintához tudom elképzelni. A stevia mellett szól, hogy tényleg teljesen természetes és kalóriamentes, viszont elég sajátos íze van, túlzott használat esetén pedig kesernyéssé válhat. Természetes eredetű a xilit, eritriol, de előállításuk kémiai folyamatok eredménye. Eritriol kalóriamentes, de kevésbé édes, xilit cukorédességű, viszont van kalóriatartalma. Ideális variációnak tűnik, ha ezeket kombináljuk a steviával, így az eritriolt édesebbé tudjuk tenni, a xilitből kevesebb kell, így kevesebb a kalória is és a kevesebb stevia miatt, nem érezhető annak az íze sem.

Ha felkeltette az érdeklődésedet valamelyik cukorpótló, gondolom már utána néztél az áraknak, ha mégsem, akkor meg kell jegyeznem, elég drága mulatság xilitet 1790Ft/kg-tól, eritriolt 2375 Ft/kg-tól, stevia kivonatot (2-3 csepp 1 kockacukor)50 ml 1750 Ft-tól találtam. Valamelyik gasztroblogos megjegyezte, hogy ő ezeket nem találja reális alternatívának az áraik miatt, hiszen nagy mennyiségű cukrot kéne kiváltani (no comment) és az már túl költséges lenne. Egy teljesen más jellegű blogon vagy fórumon egy hozzászóló az árak kapcsán megjegyezte, hogy a II. típusú cukorbetegségben szenvedő férje elhagyhatta a 6 féle gyógyszerét, úgyhogy ő egyáltalán nem tartja drágának. Ennek fényében döntsön mindenki.

Ha tetszett és hasznosnak találtad az információkat lájkold, pluszegyezd, és oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is értesüljenek róla!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.