Kínai szemmasszázs az egészséges szemekért.

Source: Uploaded by user via Sammi on PinterestNemrég olvastam, hogy az USA-ban, az előrejelzések szerint, a közeljövő legjobban fizetett szakmái közt szerepel majd a szemészorvos és az optometrista, annyira megnő a szemproblémákkal, szembetegségekkel rendelkezők száma. Pedig tehetünk ellene és ne felejtsük el, itt is a legjobb a megelőzés. Az egyik lehetőség, hogy alkalmazzuk ezt a rövid, de hatákony kínai szemmasszázst.

A látásjavító, frissítő szemmasszázs négy részból áll:

  1. A szemzug masszírozása ujjbeggyel mindkét irányba harmincszor, egyszerre kezeljük a két pontot.
  2. Az orrnyereg könnyű nyomása és masszírozása 30-szor úgy, hogy a mutató- és a hüvelykujjunk közé csippentjük a bőrt az orr felső részén, majd függőleges irányban húzogatjuk az orrcsonton fel és le.
  3. Mindkét ormyílástól kifelé egy-egy ujjnyira, a járomcsont alsó peremén, a pupillák vonala alatt körkörösen és finoman nyomjuk, masszírozzuk az arcbőrt a mutatóujjunkkal 30-szor minkét irányba.
  4. A hüvelykujjainkat a halántékon megtámasztva, behajlítjuk a másik négy ujjunkat. A mutatóujj külső felén így keletkező párnás résszel végigmasszírozzuk a szemöldökcsontot a szemzugtól kifelé 30-szor, majd a hüvelykujjunkat nem elmozdítva, ugyanígy járunk el a szem alattí csontos résznél is 30-szor. Ez a szem ráncai ellen is hatásos, főleg a szemránckrémmel is kombináljuk.

Naponta egyszer ajánlott ez maszzázs, már kisiskolás kortól. Kínában számos iskolában ezzel a gyakorlattal kezdik a napot. Ha sokat ülünk a számítógép előtt, feltétlenül iktassuk be ezt a mozdulatsort.

Hatására nő az arc hőmérséklete, javul a helyi anyagcsere. Mivel számos akupresszúrás pontot érint, a meridiánok energiaáramlására is hatunk.

Nemcsak megelőzésként alkalmazhatjuk, azonnali javulásra számíthatunk kötőhártya-gyulladás, látóideg-gyulladás, tartós könnyezés, szélérzékeny szemek, szemet érintő allergiás panaszok, fáradékony szemek, fejfájás esetén. Kitartó alkalmazás mellett a  szürkehályog és a zöldhályog állapota is javul, csökkenthetők a dioptriaértékek.

 

 

Ha tetszett, hasznosnak találtad az információkat lájkold, pluszegyezd, és oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is értesüljenek róla!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.